A legjobb barátnőm volt kint a tegnapi (2015. 12. 02.) koncerten, és írt egy kis beszámolót nekünk!

"Miután délután négy óra körül, végre sikeresen megérkeztünk a koncerthelyszínre, több mint három óra bolyongás után, a kis pihit követően a biztonságibácsi mindenkit sorba állított. Eközben a fiúk persze előszeretettel próbáltak még, amit öröm volt már akkor hallani. VIP-esek nem voltak sokan, talán nagyon maximum, ha 25-en lehettünk. A helyszínnek két szintje volt. Fent a VIP, lent a regular jegyesek, de ők sem vitték túlzásba a létszámot sajnos. A kapunyitás késett, ugyanis a beígért, illetve beharangozottbűvös 18 óra helyett, bemehettünk 18:30-kor, aminek egyáltalán nem örültünk, tekintve, hogy a helyszín idióta kialakítása végett, a szél szépen átsüvített rajtunk, így nem csoda, hogy megfagytunk már addigra. Ám a kapunyitás előtt megkaptunk a plasztikkártyás nyakba akasztós izénket, meg rá nem sokra a dedikált DVD-t.

A koncertterem egy kis lyuk volt, talána legjobban a Crazy Mamához tudnám hasonlítani, az a legmegfelelőbb példa. A színpadot a rajongóktól semmi, de tényleg semmi nem választotta el, így aztán mindenki kedvére tapizhatott, de szerencsére volt bennük annyi, mármint a rajongókban, hogy ezt így nem nagyon tették.

Belépésünk után a merch pultot nem volt időnk kirabolni, mert talán öt percre rá, ahogy mi bementünk, a fiúk, a nénike bejelentése után ki is fáradtak hozzánk. Jó kedvük volt, mosolyogtak, és mint mindig, minden bandánál, ők is ezerszer jobban néznek ki élőben, mint az agyonszerkesztett képeken. Én már akkor vigyorogtam, ám amíg a M&G tartott, záporoztak a kérdések nekik, én megleptem magam a kívánt pulcsival. Figyeltem utána, bár a kérdés-válaszból aligha ragadt meg valami, gyönyörködtem, és próbáltam felfogni, hogy igen, itt vannak előttem.

Jött a fotózkodás, polaroid géppel, közben persze, aki csinált nekik ajándékokat, előtte átadták. Mosolyogtak, megköszönték, kedvesek, aranyosak voltak, bááár ez nem újdonság a következőkben. :D

A kis csomagot odaadtam nekik én is, Takeru édesen megköszönte, majd jött a kép, és persze a „Thankyou”-val átitatott kézfogás. Halkan megjegyzem, hogy rohadt puha bőrük van, mint a babapopsi. A fotó az újonnan beszerzett turnés pulcsival készült, amit Takeru ki is szúrt, hála az elejére ráaggatott anarchiajelnek. Ahogy a fotó a kezembe került, muszáj voltam leülni, de el is sírtam magam rögtön. Akkor kezdtem el felfogni mindent. Néztem, amint pózolnak a többiekkel, jót mosolyogtam rajtuk, mert továbbra is közvetlenek és kedvesek voltak, nem mellesleg persze viccesek, elvégre van egy banda bohóca is, aki Yuji névre hallgat.

Amint lement ez is, a banda visszavonult, hogy a koncertre kicsit fel tudjon még készülni. Személy szerint mély letargiába estem. Nem volt kedvem tombolni, csak nézni akartam őket, és elhinni azt, amit látok, mindezt persze megbűvölve.

A vége persze nem ez lett, ott álltam Masato oldalán, figyeltem, és bár nem ugráltam a több mint egy napi alig alvásom, és londoni séta után, mégis valamilyen szinten tomboltam. Továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy figyelek, és volt is miért.

A fiúk, amint feljöttek, a húrok közé is csaptak, és annak ellenére, hogy a rajongók a féltermet SEM töltötték be, dinamikus, pörgős, energiával teli koncertet nyomtak le, és látszott rajtuk, hogy még ennek fényében is jól érzik magukat. Takeru sokat beszélt hozzánk, beszéltettea tagokat is, amiknek a 90%-a nevetésbe fulladt, marha komoly voltám a téma. Takeru által megtudtuk, hogy Masato a legjobb angolos a bandából, ami köztudottan nem igaz, és ez másodperceken belülbe is bizonyosodott. Ugyanis Masato angolul csak annyit mondott nekünk, hogy: Big Ben. Ugyanakkor még azt is megtudhattuk Takerutól, hogy Masato bizony lány.

A banda előző nap érkezett Londonba, így persze hogy mentek városnézésre. Takeru aztán Chiyuhoz fordulva kérdezte meg tőle, hogy mi volt tegnap, és jött is a frappáns válasz:

~ Yesterday... (hatásszünet, majd a mikrofonba kishíján beleordítva:) - BIG BEN!

De persze szó esett arról is, hogy pöttöm énekesünk miért is szereti annyira Londont. Kitért a város kultúrájára, a város gyönyörére, és az elhagyhatatlan, hamisíthatatlan punk-rockra. Innentől kezdve pedig a punk-rock volt a mérvadó a show hátralévő részében.

Kaptunk kevésbé régi, vadonatúj, és réginek mondható számokat, többek közt:

- Missing, Sick's, Cry out, MujoukenKoufukron, Love scream party, ami hatalmasat szólt!, Gr8 story,Heavy Electro Dance Punk, dot.0, és egyelőre ennyi jutott eszembe most, így harmadikán reggel fél hétkor, zéró alvás után, debiztos, hogy lesz még egy hivatalos setlist is.

Körülbelül egy órás koncertet adtak, egy encore volt, és hamar vissza is jöttek. Pacsiztak, repkedtek a pengetők, mosolyogtak, és hihetetlenül, tényleg NAGYON közvetlenek voltak. A Londoniaknak persze megígérték, hogy visszamennek majd. Takeru hangja erőteljes, a fellépése is olyan, hogy a szemed tényleg rajta marad, akár akarod, akár nem, nem tudsz mást nézni. Voltak pillanatok, mikor a szájnyalogatás, nyelvnyújtogatás mellé bevetett egy kis csípőtekerést, ezt pedig öröm volt nézni. Alacsony, vékonyka, de mindegyik vékony, ám annál több erejük van a színpadon, és teljesen feltöltenek.

Egy-két megjegyzés:

- Végre normális méretű cipő volta drágán, így a lába nagyon maximum 38-as, amitől én speciel elolvadtam, de komolyan.
- A másik: NINCS orrkarikája, vagy akárminek hívják azt a bikáknak való ízét. !.Nincs.!"

További infók a hivatalos weboldalon, youtube csatornán és a csapat twitterén.
Twitterek: Takeru, Masato, Chiyu és Shinpei
Blogok: Takeru
Instagramok: Takeru és Chiyu